A méz a méhek által növényi nektárból előállított édes, viszkózus táplálék, amely elsősorban egyszerű cukrokból, például fruktózból és glükózból áll. Különböző hasznos szerves vegyületeket, vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat tartalmaz, így természetes édesítőszerként, valamint antibakteriális, gyulladáscsökkentő és gyógyító tulajdonságai miatt a hagyományos gyógyászatban is hasznos. A méz nyersen vagy pasztőrözötten is fogyasztható, íze és színe a méhek által gyűjtött nektártól függően változik.

A méz édes a fruktóz és a glükóz monoszacharidok magas koncentrációja miatt. Relatív édessége körülbelül megegyezik a szacharózéval
( asztali cukor). Egy átlagos evőkanál (14 ml) méz körülbelül 180 kj ~ (43 kcal) élelmiszer-energiát biztosít. Vonzó kémiai tulajdonságokkal rendelkezik sütéshez, és jellegzetes ízt ad, ha édesítőszerként használják. A legtöbb mikroorganizmus nem tud szaporodni a mézben, ezért a lezárt és helyese tárolt méz nem romlik meg. A régészeti leletekben (piramisokban) felfedezett mézminták még évezredek után is ehetőnek bizonyultak.

A mézet a méhek termelik, akik nektárt vagy mézharmatot gyűjtöttek. A méhek a mézet a benne lévő cukrokért termelik, érlelik, amelyeket fogyasztanak. Ennek érdekében a méhek mézet halmoznak fel a kaptárban, hogy biztosítsák maguknak a táplálkozás, valamint a szűkös időszakokban pl: télen az élelmet. Miután a méh elhagyta a kaptárt, cukorban gazdag nektárt vagy mézharmatot gyűjt. A virágból származó nektár víztartalma általában 70-80%, és sokkal kevésbé viszkózus, mint a kész mézé, amelynek víztartalma általában körülbelül 18%.

Egy méh a mézgyomorában körülbelül 40 mg folyadékot képes tárolni. Ez körülbelül a saját testsúlyának a fele. Ekkora nektármennyiség összegyűjtéséhez több mint ezer virágot kell meglátogatnia. Amikor bőséges a nektár, egy méhnek több mint egy órányi szüntelen munkára lehet szüksége, hogy elegendő nektárt gyűjtsön a mézgyomrának megtöltéséhez. A méh hipogarati mirigyéből származó nyálenzimek és fehérjék a nektárba választódnak ki, miután az a méh mézgyomrába kerül. Ezek az anyagok elkezdik bontani az összetett cukrokat, például a szacharózt és a keményítőket egyszerűbb cukrokká, például glükózzá és fruktózzá. Ez a folyamat kissé megemeli a részben emésztett nektár víztartalmát és savasságát.

Miután megteltek, a gyűjtögető méhek visszatérnek a kaptárba. Ott kipréselik a mézgyomrukból a nektárt, és átadják az otthoni méheknek. Miután a nektár átvették és a saját gyomrukban van, ők is kipréselik a mézgyomrukból, buborékokat képezve az állkapcsuk között, felgyorsítva annak emésztését és koncentrálódását. Ezek a buborékok nagy felületet hoznak létre térfogatarányosan, és így a méhek a nektár vizének egy részét a kaptár meleg levegőjébe elpárologtatják. A kaptárméhek mézfeldolgozó csoportokat alkotnak. Ezek a csoportok váltásokban dolgoznak. Az egyik méh buborékoltatja a feldolgozott nektárt, majd a finomított folyadékot továbbadja a többinek. Akár 20 percig is eltarthat ez a folyamatos emésztés és párolgás, amíg a méz eléri a tárolási minőséget.

Az új mézet ezután méhsejtekbe töltik, amelyeket nem fednek le. Ennek a méznek a víztartalma még mindig nagyon magas, akár 70% is lehet, a gyűjtött nektár koncentrációjától függően. A méhek azon kevés rovarok közé tartoznak, amelyek nagy mennyiségű testhőt képesek termelni. Ezt a képességüket arra használják, hogy állandó környezeti hőmérsékletet tartsanak fenn a kaptáraikban. A kaptár hőmérséklete általában 30 - 35°C körül van a méztároló területeken. Ezt a hőmérsékletet vagy a testükkel termelt hővel szabályozzák, vagy a víz elpárologtatásával vonják el. A párolgás során vizet vonnak el a tárolt mézből, így hőt vonnak el a kolóniától. A méhek szárnyaikkal szabályozzák a kaptár hűtését. Az összehangolt szárnycsapkodás mozgatja a levegőt, így a nedves mézből, vizet vonnak el. A kaptár szellőztetésével végül a felesleges vizet és hőt kihajtják a kaptár kijáróján.

A párologtatás folyamata addig folytatódik, amíg a méz el nem éri a végső, 15,5% és 18% közötti víztartalmát. Ez a cukrokat messze a víz telítési pontja fölé koncentrálja, ami azt jelenti, hogy a mézben maradt kevés vízben sokkal több cukor van oldva, mint amennyit valaha is fel lehetne oldani azonos térfogatú vízben. Ilyen magas cukorkoncentrációk rendkívül kedvezőtlenek a mikrobiológiai szaporodásra, és ennek következtében minden erjedés leáll. A méhek ezután viasszal vonják be a kész méz sejtjeit. Ez lezárja őket a szennyeződéstől, és megakadályozza a további párolgást.

Amíg a vízkoncentrációja nem emelkedik sokkal 18% fölé, a méz korlátlan ideig eltartható, mind a kaptáron belül, mind a méhész általi eltávolítás után.